“Ha nincs ez a zene, biztos nem hegedültem volna többet soha életemben.”
Halmos Attila, zenekarvezető

A Tükrös zenekar azzal a céllal alakult 1986-ban Budapesten, hogy minél hitelesebben tolmácsolja a magyar nyelvterületek népzenéjét. Személyes találkozások, erdélyi utak, az ekkor még elő népi kultúra megismerése egy életre elkötelezte a városi, komolyzenei háttérből érkező fiúkat a népi hagyomány mellett. Pédaképeik a régi falusi bandák, ahol összeszokott kamarazenélés és a muzsikusok táncot szolgáló szerepe jellemző.

Egy évtizeddel a zenekar alakulása után jelenik meg az első önálló album: Tükrös együttes: Magyar népzene. A lemez összefogja az addig elsajátított dallamokat, a kiérlelt kamarazenét és a tagok nem apadó szeretetét a magyar népzene iránt. Debrecen, majd Simonpuszta ad otthont a Tükrös táboroknak, ahol évről évre egyre többen élik át az élő zene, a táncok, a több száz éves kultúra varázsát. A sokasodó felkérések a magyarországi fesztiválokról a környező országokba kalauzolják a zenekart: Prágában, Brnoban, Dortmundban és Bécsben is a Tükrös tolmácsolja a magyar népzene kincseit.

Az érett korszakába lépő együttes a kétezres évektől tengerentúlon is gyakori vendég: Sidney, Melbourne, New York és Chicago is szerepel a koncerthelyszínek között. Az ott élő magyar közösség számára Ausztráliában is létrejön a Tükrös tábor, a földrajzi távolság ellenére az eredeti hamisítatlan hangulattal.

Megjelenik Tükrös második albuma: a Szatmári Népzene az 1900-as évekből (Hungarian Village Music from the 20th Century) a térség zenei virágzását, híres bandáit kelti életre kiérlelt, örömteli játékkal.
A 2008-ban megjelent A Mi Mezőségünk album annak a térségnek a sokszínű hagyományát mutatja be, amely a táncház mozgalmat is életre hívta. A 2015-ben kiadott Erdők, Vizek zenéje a Marosmente vidékének muzsikáját mutatja meg, a zenekarra jellemző értő és alázatos tolmácsolásban.

Tükrös on Facebook

Iratkozz fel hírlevelünkre!