A Tisza vízgyűjtő területének zenei hagyományát felölelő repertoár változatos, ahogy a síkvidék tájai, a lápos-mocsaras vidékektől hortobágyi pusztáig. Legősibb rétegét a régi stílusú juhásznóták adják: “tipikus férfinóták, így még a népdalok átlagánál is tartózkodóbbak és dísztelenebbek” (Magyar Néprajzi Lexikon). A műsort kísérő vetítés megidézi ezt a letűnt, természetközeli és egyszerűségében is gazdag világot.

A zenekar egyik legkedvesebb témája, a szatmári népzene is a műsor részét alkotja: megidézve azt a kort, amikor Szatmár jelentős zenei központként működött. Híres cigánybandák, egymással versengő zenekarok kísérték a mindennapi élet mozzanatait, és hagytak hátra egy sokszínű hagyományt. A térség zenéjét fejlett harmonizálás, feszes dinamika és cimbalommal, akár fúvóshangszerekkel kiegészülő hangzás jellemzi. A műsort emblematikus szatmári táncok: friss csárdás és magyar verbunkos kísérik.