három- és négyhúros brácsa

„Bármilyen zenét játszik az ember, ha az nem kortárs, hanem valamelyik régebbi kor zenéje, feltétlenül meg kell ismernie az adott kort is. Tudnia kell, hogy a zene milyen funkciót töltött be, és törekednie kell arra, hogy megértse azon emberek gondolkodását, akik azt a zenét játszották és akikhez szólt. Ez alapján meg vagyok győződve arról, hogy a falvakban játszott zene minden szempontból tökéletes: azon javítani nem lehet, legfeljebb minél pontosabban elsajátítani.”

1969. augusztus 16-án születtem Dorogon. Zenei tanulmányaimat hétéves koromban kezdtem zongorával, mellette szolfézst, zeneirodalmat, zeneelméletet tanultam. Tizenévesen a klasszikus mellett jazz zongorázással is foglalkoztam. Középiskolai éveim alatt ismerkedtem meg a hangszeres magyar népzenével, a népi hangszerek közül kezdetben a tekerőt, majd a brácsát választottam. Az óbudai Árpád Gimnáziumban érettségiztem 1987-ben. Felsőfokú klasszikus zenei tanulmányaimat 1988-1992 között az ELTE Tanárképző Főiskola ének-zene-karvezetés szakán, majd 2001-2003 között a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem ének-zenetanár kiegészítő szakán végeztem, kiváló minősítéssel. Doktori fokozatot summa cum laude minősítéssel 2018-ban szereztem a Zeneakadémia Doktori Iskolájában. Disszertációm címe: A kontra mint kísérőhangszer a 20. századi erdélyi vonós népzenében.

A több, mint húsz éve tartó pedagógusi tevékenysége a
a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Népzene Tanszékéig ível: népi brácsa főtárgyat, a vonós kamarazenét és a szakpedagógiai tárgyakat (szakmódszertan, szakdidaktika, pedagógiai repertoárismeret) oktat. 2010 óta kinevezett egyetemi adjunktus, egyben a vonós szakirány vezetője. Emellett számos népzenei tanfolyamon és táborban oktat, valamint a
 a Fölszállott a Páva televíziós tehetségkutató verseny 2012-es és 2014-es évadjában a televíziós adásokba jutott zenekarok egyik felkészítő mestere.

A Tükrös zenekar alapítótagja, emellett 1993-tól 2012-ig a Budapest Táncegyüttes, majd az abból átalakult Honvéd Táncszínház zenésze, 2001-2012 között zenei vezetője, ahol több koreográfia és egész estés műsor zenei összeállítása, szerkesztése fűződik a nevéhez. Papp István Gázsa prímással 1993-ban megalakítja a Gázsa zenekart, mellyel hat önálló lemezt készítenek. Emellett számos más néptáncegyüttes zenei kíséretét látja el, valamint színpadi művek és filmek kísérőzenéjében is közreműködött. A Kiss Gy. László tárogatóművésszel és Lelkes András nagybőgőssel alkotott trióban a magyar népzene mellett népzenei alapú kortárs műveket játszik, munkáik 4 lemezen jelentek meg eddig.

felvételek:

  • Gázsa – Erdélyi népzene (1998, A Bt.)
  • Kiss Gy. László – Halld a tárogató hangját! (1999, Hungaroton)
  • Gázsa – Budapesttől Kommandóig (2003, FolkEurópa)
  • Kiss Gy. László – Hangok a múltból (2003, Hungaroton)
  • Gázsa – Music and Dances from the Carpathians (2005, Hungaria Records)
  • Budapest Táncegyüttes zenekara – Csárdás. The Tango of the East (2005, Hungaria Records)
  • Gázsa – Táncházi muzsika Mezőségről (2007, magánkiadás)
  • Gázsa – Őrkőiek Budapesten. Háromszéki cigányzene (2008, Etnofon)
  • Gázsa – Rhythm Addiction – Ritmus szenvedély (2008, FolkEurópa)
  • Gázsa – Csipke Camp 2012 (2012, magánkiadás)
  • Kiss Gy. László – Kapuvári séta (2014, FolkEurópa)

közreműködések:

  • Táncháztalálkozó lemezsorozat darabjai (1993-2000, Hungaroton, Magyar Művelődési Intézet)
  • Új Élő Népzene lemezsorozat darabjai (1998-1999, Táncház Egyesület)
  • Üsztürü – Szárazfának muzsikája (1997, Fonó Records)
  • Roza Bancseva – Jana-Janica (2000, Fonó Records)
  • 1100 év Európa közepén (zene: Könczei Árpád) (2002, Fonó Records)
  • Üsztürü – Az öregeké (2004, FolkEurópa)
  • Tizenkét banda (2004, FolkEurópa)
  • Kiss Gy. László – Transfiguratio (2008, Hungaroton)
  • Szerda 1. Magyarszovát – Ördöngösfüzes. Élő táncházi muzsika (2011, Fonó Budai Zeneház)
  • Szerda 2. Vajdaszentivány – Mezőkölpény. Élő táncházi muzsika (2013, Fonó Budai Zeneház)
  • Kiss Gy. László – A tárogató arcai (2016, Music Hungary Zeneműkiadó)
  • Kiss Gy. László – Négy úton hazafelé (2018, FolkEurópa)

Árendás Péter

Halmos Attila

Koncz Gergely

Lelkes András

Liber Endre

Tükrös on Facebook

Iratkozz fel hírlevelünkre!